Lakatos Bertalan portréja

Lakatos Bertalan, a Tuzséri TÉSZ és a 300 éves hagyománnyal bíró helyi almatermesztést szakszerű önképzéssel őrző Nagy Sándor Kertbarát Klub Egyesület elnöke, a több lábon álló, sikeres vállalkozói életképesség mintája. A csendes mosolyú, halk szavú, kollégái és üzleti partnerei számára a megbízhatóságot megtestesítő cégvezető, stabil bázisa Tuzsér gazdasági életének. A rétközi kis falu a „Szabolcs aranyának” tartott tuzséri alma, ezen belül a Jonathán újkori nimbuszának tere. Ebben pedig kimagasló szerepe van az 54 éves elnöknek is, aki már közel 2 évtizede vezéralakja a tuzséri almadivíziónak, hiszen a térségi almatermesztést meghatározó mostani TÉSZ elődjét is ő vezette, s a jelenleginek alakulása, azaz 2012 óta elnöke.

Többszintű siker született általa a szövetkezet elmúlt 9 évében is: az 50 fős tagsággal induló TÉSZ ugyanis jelenleg már 100 fős tagságlétszámmal bír, és az elmúlt 4 évben közel 800.000.000 Ft-os beruházást sikerült realizálnia, sőt 2014-ben a korábbi 600 tonnás hűtőkapacitást sikerült 5000 tonnássá növelniük, ami mérföldkő erejű. A szabolcsi alma „zászlóshajóját” újkori sikerére vezető üzletember eredményességének titkai, valójában nem titkok, hanem az élethez és a munkához való hozzáállás elemi alapértékei. Az egyszerű, tuzséri, 3 gyermekes parasztcsalád fia, a munka és az emberek szeretete mellett, a szorgalmat és a kitartást hozta családi örökségként. Szülei is az akkori TSZ-ben dolgoztak, illetve magángazdálkodók voltak az állattartás, gyümölcstermesztés révén. Sajnos édesapját korán elveszítette, de még sikerült tőle olyan készségeket elsajátítania, melyeket ma is használ az almatermesztés során.

Lakatos Bertalan életének keretes szerkezetét adja Tuzsér, hiszen itt végezte alapfokú tanulmányait, s innen kapta alapértékeit, s ma is itt él és dolgozik, mégpedig több üzleti lábon állva. Élete természetesen nem végig ebben a zárt közegben zajlott, hiszen Nyíregyházán volt középiskolás, a Kossuth Lajos Szakközépiskolában végzett gépjárműtechnika szakon 1980-ban, majd felvételt nyert a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola gépészeti szakára, ahol mezőgazdasági gépész üzemmérnöki diplomát szerzett 1983-ban, melyet tökéletesen be tud építeni élete mai profiljába. Főiskolai tanulmányai után szülei nyomdokán haladva a helyi TSZ-ben kezdett el dolgozni gépüzemeltetőként, s a 1,5 éves katonaságot követően folytatta munkáját. Vezetői képességei hamar kidomborodtak egy helyi brikettgyártó üzem élén, ám alapanyagproblémák miatt ez a szövetkezet 1990-ben felbomlott. Nem volt hát töretlen sikertörténet a mára kiteljesedett életút, ám ő képes volt a problémákból megoldást generáló szellemben minden holtponton túllendülni, s ez az üzleti talpon maradás egyik titka. Ekkor másfajta vállalkozásba fogott, egy kereskedelmi szolgáltató céget létrehozva, melyet most felesége, Ibolya vezet, aki meleg családi otthont teremtő, harmonikus háttérrel segítette mindvégig férje sikereit. 29 éves boldog házasságukból két gyermek született, akik hivatásukban tovább vitték a szülői ház pozitív alapértékeit. Lányuk, dr. Gálné Lakatos Enikő körjegyző Bánk, Tiszamogyorós és Eperjeske térségében, fiúk, Gergő pedig a családi hagyományt folytatva ifjú gazda. A köztiszteletben álló édesapa, férj, üzletember szerint a családi boldogság kiteljesítő ereje nélkülözhetetlen egy igazán szép emberi léthez, s egész életében arra törekedett, hogy amennyit ő megkapott a szüleitől, legalább annyit, de lehetőleg többet, jólétet képező biztonságot nyújtson gyermekeinek.

Sokan kérdezték már tőle, hogy hogyan tud egyszerre ennyi felelős funkciót ellátni, hiszen felsorolt pozíciói mellett 16 éven át volt a helyi képviselőtestület tagja, sőt az elmúlt 4 évben alpolgármester is. S arra is nagyon büszke, hogy az 1968. január 18-án mindössze 40 fővel megalakult Nagy Sándor Kertbarát Klub Egyesülettel mára közel 150 fős, 50 éves csoportot vezet szívvel-lélekkel, örömét lelve a közös munkában, tanulásban, kirándulásban. S ebben rejlik a sikeres élet időtálló, szerinte minden korra érvényes titka: szeretni kell az embereket, tenni kell értük és osztozni az örömükben, de átsegíteni őket a nehéz időszakokon is. Ugyanakkor azt is nagyon fontosnak tartja, hogy mindenfajta sikert kellő alázattal kezeljen az ember, s ha teheti, karolja fel a tehetségeket. Ő maga is rendszeresen támogatja a helyi sportot és kultúrát. Kiemeli még azt is a tuzséri üzletember, hogy az elkötelezett szakmai affinitással kell hivatást választani, ám komoly üzenete és élete példája az is, hogy több, egymást erősítő lábon kell állni a mai világban, okosan gazdálkodva a lehetőségekkel, képességeinkkel és életidőnkkel. S fontosnak tarja a saját „zárt” közegünkből való kitekintést és nyitottságot is, e szellemben látogatott el családjával Kenyába, Sri Lankára, Izlandra és Dominikába is.

Tudásalapú munkaválasztás, alkalmazkodókészség, megfontoltság, küzdeni akarás, ember- és családszeretet, több lábon állás és a világra nyitott, fogékony érdeklődés, értékalapú életmozaikjaiból rakható ki tehát Lakatos Bertalan ember-szakmai-üzleti sikertörténetének teljes képe, mely ugyan még formálódik, de már most is komoly minta lehet minden értékalapú, valódi sikerre vágyó vállalkozó, vezető vagy induló fiatal számára.

Kocsi Erika
történész, író

/Jelen cikket nyomtatott formában olvasható a ŐSTERMELŐ - Gazdálkodók Lapja 2016/6 december-januári lapszámunkban.
Online változat: http://ostermelo.com/hir/tuzseri-tesz-lakatos-bertalan-tortenete/1156 / követni így.